Amikor az ifjú B Úr belépett a házba, amit azon télen az előző tulajdonos örököseitől vásárolt – azzal a szándékkal, hogy ideköltözzön – azt, már a megbeszéltek szerint előre kiürítették. A bútorokat a megboldogult rokonsága megtartotta, az apróbb háztartási kellékeket, meg a ruhaneműt szétosztották a rászorulók között. A szalon egyik sarkában – a nagyablak mellett – egy könyv hevert a padlón. Látszólag teljesen közönséges itt felejtett könyv, ami valószínűleg senkinek sem hiányzik.
Az új tulajdonost főleg a beköltözéssel járó tennivalók foglalkoztatták: a bútorok ideszállíttatása, a házban való elrendezésük és egyéb költözéssel kapcsolatos kérdések. Ittléte első napjaiban észre sem vette az előző tulajdonostól visszamaradt egyetlen tárgyat. Azután az esték egyre hűvösebbek lettek. Arra gondolt, jó lenne tüzet gyújtani a kandalóban. Az udvaron – megítélése szerint – jó néhány hétre elegendő tűzifa állt, ezért hát bevitt egy nyalábbal és a kandalló mellé rakta.
Papír nélkül azonban nem tudott alágyújtani. Szétnézett a házban, hátha talál valamiféle régi papírost. Az egyetlen papír amit talált, egy régi, elnyűtt könyv volt, amely eddig érintetlenül hevert a szalon sarkában. Mihelyt felvette azonnal látta, hogy a könyvnek nincs borítója, így nem lehetett tudni mi a címe és ki a szerzője. Belelapozott. A könyv különös emberek élettörténeteiről szólt. Nem rajongott a könyvekért és a könyvben említett személyek sem érdekelték. Gondolta, talán nem követ el főbenjáró bűnt, ha az első néhány lapot kitépi és azzal próbál tüzet gyújtani.
A szoba egyre hidegebb lett és már a meghűlés lehetősége is fenn állt, tehát meleget kellett teremteni.
Ez a könyv teljesen értéktelen – gondolta B Úr – ha nem így lenne, biztosan nem hagyják itt az előző tulajdonosok csak így a padlóra dobva, mint ami már senkinek sem kell! A könyvből azonban egyetlen lapot sem sikerült kitépnie, elsőre sem és azután sem, pedig teljesen „közönséges” papírra nyomtatták. Látszólag semmiben sem különbözött a hasonló régi könyvektől, annál nagyobb volt tehát új tulajdonosának a meglepetése a sikertelenség miatt. Így hát elállt eredeti szándékától és a hidegre való tekintettel úgy döntött, hogy a könyvet így egészben gyújtja meg. A papír alá tartotta az égő gyufaszálat, de nem történt semmi. A gyufaszál már a körmére égett, de a könyv nem gyulladt meg. Megismételte ezt a műveletet, de a várt siker újra elmaradt. A láng semmilyen nyomott nem hagyott a könyvön, míg csak be sem kormozta. Miután egy egész doboz gyufát elgyújtogatott, B Úr dühösen burkolózott a takarójába, a fejét is betakarta egy paplannal, úgy tért nyugovóra.
Sokáig nem jött álom a szemére. Valami furcsa érzése támadt, hogy a házban rajta kívül más is tartózkodik aki valahonnan titokban figyeli őt. Régebben hasonló helyzetekben, azt képzelte paranoiás kezd lenni. Aztán rájött, hogy felesleges magát beteg embernek képzelnie, mert a későbbiek folyamán minden ilyen megérzése igaznak bizonyult. Az éjszaka folyamán többször fölkelt és leellenőrizte jól bezárta-e az ajtókat meg az ablakokat, aztán le-fel járkált a házban. A szorongása azonban egyre csak nőtt. Bespalettázta az utolsó utcai ablakot is, hogy a kései járókelők ne lássanak be a szobába. Azután felkapcsolta az éjjeli lámpát és olvasni kezdte a könyvet, amit a szemeteskosár mellé tett azzal a szándékkal, hogy másnap kidobja.
B Úr már nem is emlékezett mikor olvasott utoljára valamilyen könyvet. Kellemesen meglepődött mindazon, amit azon az estén olvasott. Eldöntötte, hogy mégsem dobja ki ezt a különös könyvet. A következő napokban is olvasgatta. Kezdetben csak alvás előtt, de ahogy nőtt a lelkesedése, már napközben is igényelte az olvasást. Idővel, az olvasás igazi megszállottjává vállt. Mindenhova magával vitte a könyvet és minden szabad percét egy-egy újabb történet elolvasásával töltötte. Így telt el egy egész esztendő.
Barátai és üzlettársai csakhamar felfigyeltek a B Úr életében történnő változásra amit örömmel fogadtak. Néhány hónap múltán azonban mindenkinek feltűnt, hogy B Úr még mindig ugyanazt a könyvet olvassa. Vajon ez hogyan lehetséges? Többen is azon a véleményen voltak, hogy vannak emberek akik nagyon lassan olvasnak. B Úr baráti körében is akadtak ilyenek. Őt viszont egy igen izgága embernek ismerték. Kezdetben, csak furcsállották B Úr lassúságát, de később már aggódtak is emiatt.
Néhányan úgy vélték, igazából nem is olvas! A könyvet csak azért hordja magával, hogy művelt ember benyomását keltse.
- Láttam én már olyat, aki mindig magával vitt egy könyvet és le sem tette, aztán meg kiderült, hogy írástudatlan! – mondta a pénztárosnő, amikor kollégáival B urat figyelték a boltban, ahová álltalában járt. Most is éppen a bevásárlást intézte s közben a fülemögét vakargatta a könyvbe mélyedve.
Ezt a hiányosságát még a környéken várakozó taxisok is észrevették. El is döntötték, hogy kibogozzák a rejtélyt; megkérdezik B urat, vajon mi ennyire lenyűgöző ebben a könyvben, hogy újra meg újra az elejétől olvassa?
- Újra meg újra az elejétől? Ezt meg hogy érti? – csodálkozott el B Úr a taxis kérdésén, de hamarosan belátta, hogy a kérdés mégis csak helyénvaló volt.
Eddig nem is figyelte az oldalak számozását, de most megnézte és rájött, hogy az elmúlt bő egy évben, csak a könyv feléig jutott. A következő napokban igyekezett gyorsabban olvasni, de az igyekezete nem volt eredményes. Az elolvasott oldalak sehogyan sem szaporodtak. Úgy döntött, beiratkozik egy gyorsolvasó tanfolyamra. Attól tartott, hogy egyébként ez az olvasási szenvedélye, talán ki is merül ezzel az egyetlen kötettel. Belül szenvedett a gondolattól, hogy lassúsága miatt, egész életében semmi mást nem fog elolvasni, csak ezt a „Cím nélküli Könyvet”.
- Ne aggódjon Uram - mondta az oktató a tanfolyam végén. A teljesítménye kiváló! Ön már most is naponta képes kiolvasni egy egész könyvet! Ellenőriztük!
Valóban ő volt a gyorsolvasó tanfolyam egyik legsikeresebb hallgatója. Villámgyorsan átfutotta a különböző tartalmú szövegek egész oldalait, de ez nem csak gépies cselekedet volt részéről. B Úr teljesen tisztában volt a tartalommal és könnyedén emlékezett bármelyik mondatra.
Mégis amikor a Címnélküli Könyvet vette kezébe, ugyanolyan lassan haladt az olvasással, pedig igazán nagyon igyekezett. Továbbra is nagy élvezettel olvasta el a könyv mindegyik mondatát, de esténként csodálkozva nyugtázta, hogy még mindig ugyanott tart. Sőt! Sok olyan történetet olvasott el, amelyeket nem is talált a tartalomjegyzékben. A későbbiekben, amikor újra olvasta volna őket, ezeket a történeteket már sehol sem találta. Egyedül az olvasás pillanataiban léteztek, azután eltűntek a könyvből, ahogy a tudatából is.
Felismerve a helyzetet B Úr úgy döntött, leírja ezeket a történeteket! Napról – napra nagyobb örömmel töltötték el, szinte az élete részévé váltak! Kár lenne hagyni, hogy csak úgy feledésbe merüljenek!
Hamarosan vett is egy irkát s ebbe feljegyzett minden olvasás közben megjelenő mondatot. Figyelmesen jegyzettelt, nehogy valami kimaradjon. Sétái közben azonban mégis még mindig ugyanazt a könyvet bújta. Ismerősei és az a néhány ember, aki barátnak számított, mind úgy vélték, hogy B Úr megbolondult. Ennek okán igyekeztek elkerülni, a vele való találkozásokat.
Egyedül S Úr nyitott rá ajtót időnként. S Úr, egy kiadóház és egy nyomda tulajdonosa volt. Kezdettől fogva élénken érdeklődött barátja különös könyve iránt, de hiába próbálta felkutatni, ki, mikor és hol adta ki!? Minden igyekezete ellenére sem talált sehol, semmilyen ezzel kapcsolatos feljegyzést. Most azonban nem is annyira a könyv érdekelte, inkább B Úr kéziratai, amik a könyv olvasása közben íródtak.
B úrnak nem volt mit rejtegetnie barátja elöl, így azt is elmesélte, hogyan született meg fejében a tollforgatás ötlete. Gyorsan szaporodtak a teleírt füzetek. Most, hogy S Úr meglátogatta, már tizenkettő volt belőlük.
- Hidd el, ezek nem az én gondolataim – mondta B Úr, amikor barátja felvetette, hogy talán megkellene jelentetni néhányat a kéziratokból.
- Sőt! Kedves barátom, azt hiszem ezek a gondolatok nem is ebből a világból valók – tette hozzá gondterhelten, miközben a teleírt irkákat lapozgatta.
Szabadkezet adott S úrnak. Rendelkezzen csak a teleírt lapok sorsáról. Egyébként sem tudta mihez kezdjen velük. S Úr, nagy örömmel és egy nagy köteg gondosan összecsomagolt kézirattal hagyta el B Úr házát.
Sok – sok évvel később egy fiatalember nézelődött a Nobel díjas B roskatag háza körül. Nagyon megörült, amikor az író éppen ott tartózkodó rokonaitól megtudta, hogy az ingatlan eladó. Az ára sem volt túl magas, tekintve, hogy a ház felújításra szorult. Elég gyorsan megegyeztek, majd megejtették az adás – vételt.
A bútorokat a megboldogult rokonsága megtartotta. Az apróbb háztartási eszközöket meg a ruhaneműt, rászorulóknak adták. A szalon egyik sarkában – a nagyablak mellett – egy könyv hevert a padlón. Egy látszólag teljesen közönséges itt felejtett könyv, ami valószínűleg senkinek sem hiányzik.
(Fordítás: Annamária Ruzsa)